Ezerarcú Tangó – tangó show • Budai László és vendégei

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Ismét felnőtt egy tehetséges, új generáció a néptánc iránt komoly elhivatottságot érző alkotók közül. Ezek a fiatal koreográfusok ott vannak a magyar színpadi néptáncművészet élvonalában, de hivatásos táncegyütteseknél eddig alig kaptak lehetőséget, hogy bemutathassák egyedi, csak rájuk jellemző, friss szemléletű műveiket, azt az újszerű látásmódot, amellyel ők a mi közös „régi” kultúránk felé fordulnak.

A szerelem arcai, mélyen gyökerezik Márai Sándor három ikonikus művében: A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka és Válás Budán. Ezek a művek nem csupán irodalmi értékük miatt jelentősek, hanem azért is, mert mesterségesen és érzékletesen jelenítik meg a férfi és nő kapcsolatának legmélyebb és legkomplexebb rétegeit, amelyek minden korban és kultúrában aktuálisak. Az előadás ezt a gazdag érzelmi és filozófiai hátteret használja fel arra, hogy színpadra vigye a szerelem univerzális történetét, három jól elkülöníthető, mégis egymásba fonódó képben élőzenével, Márai versekkel.