Program


Caminos • FlamenCorazónArte Táncszínház
2

Caminos • FlamenCorazónArte Táncszínház

Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre viszem tovább magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

Aktuális előadások



Mi lenne, ha el tudnánk utazni, nemcsak egy mediterrán vidékre, hanem az úti cél kiválasztásakor eldönthetnénk azt is, hogy időben előre vagy hátra szeretnénk haladni, és hogy kinek az útja keresztezze a miénket? Ha ennek a lehetőségét egyszer feltalálják, akkor ez az időgép valahol már most is… van?

Pirók Zsófia flamenco táncelőadásával olyan utazásra hív, melyben a megállók helyszínének csakis a képzeletünk szabhat határt. Időben, térben és kultúrák közt utazhatunk, miközben mások útjai keresztezik a miénket, de akár saját magunkkal is találkozhatunk egy másik korszakban. Ön hova venne jegyet?

Ha kifelé figyelünk, azt érezhetjük állandó korlátokkal szabdalják a sorsunkat, de ha befelé figyelünk, érezzük meg igazán, hogy a belső utazás lehetősége: végtelen. 

Előadják:

Lippai Andrea, Harangozó-díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett táncművész

Pirók Zsófia

Ajtai Krisztina / Reichardt Zsófia

Zene
Gitár: Alex Torres

Ütőhangszerek: Tar Gergely

Klarinét: Cserta Balázs

Zongora: Révész Richárd

Ének: Mario Ochoa

Fény: Pető József

Díszletterv: Pirók Péter

Díszletfüggöny: Pirók József

Jelmez: Molnár-Madarász Melinda, Glotz Erika, Flamenco Pasión

Animáció: Szitás Attila

Ötlet, dramaturgia, koreográfia: Pirók Zsófia

Rendező: Bakos-Kiss Gábor, Jászai -díjas


Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

Ajánló


A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried…

Kizökkent az idő…, ahogy Shakespeare-nél szokott. De, míg Hamlet azzal a bizonyossággal lép a színpadra, hogy általa még helyretolható –…

A CUBAN ECLECTICO című műsor a kubai táncstílusok metszetén keresztül betekintést nyújt a karibi ország életébe. Az Acosta Danza a…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók