Program


Habiszti • Sárközi Gyula Társulat

Habiszti • Sárközi Gyula Társulat

Öt koreográfus, egy este a Sárközi Gyula Társulat ifjú művészeinek előadásában. Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ebből az alkalomból született meg az est létrehozásának a gondolata

Aktuális előadások



Mi az életet ünnepeljük: egyszerűen jövünk, adunk és önfeledten táncolunk. A művészetben nincsenek etnikai határok, ott csak lelki összefonódások léteznek. Továbbra is szeretnénk Magyarország és Európa része lenni, mert ott szeretnénk élni, ahová születtünk. Habiszti – csak azért is, élünk és táncolunk!

Május 16-án a Roma Bátorság és Ifjúság Napján azokra a cigányok családokra emlékezünk, akik auschwitz-birkenaui haláltáborban fellázadtak a náci katonák ellen, hogy megvédjék gyermekeiket. Május 16-a fontos üzenettel bír az utókor számára: mindig, minden körülmények között ki kell állni magunkért.

 

Táncolják: Frank Flóra, Gubcsi Zsanna, Hegyes Lujza, Mezei Ábel, Muhari Zsófia, Ricardo Yibrail Sánchez García, Sárközi Gyula József
Koreográfusok: Földi Béla, Hámor József, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád, Sárközi Gyula

Támogatók: Belügyminisztérium

Ajánló


Az ORIGIN c. előadás egy új kezdetről, új indulásról, egy elemi ösztönnel megáldott táncprodukció. Hét fiatal, energetikus női táncművész képviseletében…

Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus több évtizedes alkotó munkájának formanyelve a magyar folklór, az eredeti néptánc, amely szűnni nem akaró inspirációt…

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése alatt számos hazai és nemzetközi fesztivál nagydíját,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók