Az előadásban megidézett kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). Ugyanakkor a XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek, a mentális kórképek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének időszaka is.
Egy ilyen műintézményben vergődik számos sorstársa mellett a skizofrén Odette – aki képzelgéseiben hattyúkirálynő; bálban, palotában jár, ki-be sétál múltja, jelene, sosemlesz jövője között, hiszen a fantázia szárnyalásának nem szabhat gátat a kórterem magánya vagy a kényszerzubbony. Utóbbi hosszú, madzagban végződő ujjai, mint megcsonkított hattyúszárnyak, az átváltozás pillanatát rögzítik. Már nem ember, még nem hattyú. Már nem egészséges, még nem élőhalott.
Körötte kettős kötődésű alakok: egyrészt leképezik az alapmű karaktereit, másrészt az intézet lakói vagy alkalmazottai. A Herceg anyja – gyógyító apáca. Alexander – medikustárs. Siegfried – a láncok és erőszak, a fizikai bántalmazás helyett a kedvességre és türelemre hangsúlyt fektető fiatal orvos. Professzor Rothbart, aki maréknyi gyógyszerrel, ágyhoz kötözéssel, hidegvizes-fejmosással űzi a Gonoszt. Ekkor hirtelen felbukkan a szabad külvilágból egy fekete ruhás lány, a nagy rivális, Odile, és Odette mesevilágból szőtt álmaiba is befészkeli magát. E látomásokban fekete hattyúként szegődik nyomába, és el akarja szakítani álmai hercegétől, a fiatal orvostól. Így mosódik valóság és képzelet egyetlen rémálommá össze. Rothbart minden kétségbeesett kísérlete dacára a szépséges, sorsa ellen hiába lázadó lányt nem lehet ép eszénél tartani; számára testi rabságának valósága helyett a hallucinációk szabadsága lesz a végső otthon: a hattyúk tava.
Csajkovszkij életére is rányomta bélyegét a félelemmel teli titkolózás, számtalanszor küzdött depresszióval, még a halált is megkísértve. Öngyógyításul, terápiás céllal írta ki magából az éteri Fehér és a szenvedélyes Fekete Hattyút, érzékeny, neurotikus lelke kivetüléseit. De, míg a klasszikus balettműben a hattyúlét a rabság metaforája – előadásunkban a szabadságé, megváltódásé.
„a jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött"
Odette: Miriam Munno / Diletta Savini
Odilia: Diletta Ranuzzi / Letizia Melchiorre
Siegfried: Francesco Totaro / Vincze Lotár
Rothbart: Czár Gergely / Füzesi Csongor
Nővér: Nyeste Adrienn
Alexander: Kiss Róbert
Segédek: Füzesi Csongor / Czár Gergely, Vincze Lotár / Francesco Totaro
Lányok, hattyúk: Nier Janka, Giordana Marzocchi, Csató Málna, Chiara Gionti, Letizia Melchiorre/Diletta Ranuzzi
Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Fény: Szabó Dániel
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet terv, szcenika: Tóth Kázmér
Animáció: Madarász János, Madarász Gergő
Díszlet kivitelezés: Scabello
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Asszisztens: Czár Gergely
Koreográfia: Juronics Tamás, Czár Gergely és a Társulat
Rendező: Juronics Tamás
Partnerek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Kortárs Balettért Alapítvány, Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Industries, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, Pick Szeged Kézilabda, Palánta Salátabár, Szegedi Közlekedési Társaság, Skechers Central Eastern Europe, Porsche Szeged, Porsche M5
Médiapartnerek: Rádió88, Marie Claire, Kultúra.hu, Délmagyarország
Egy különleges utazásra invitáljuk nézőinket nemzetközi koreográfusaink vezetésével.
Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
A Nemzeti Táncszínház fenntartója.
