Zeneszerző, zenei producer
Bella Máté azon kevesek köze tartozik, aki 35 éves kora alatt vált meghatározó személyévé a magyar zenei életnek. Kortárs kompozícióit jelentős nemzetközi együttesek mutatják be, könnyűzenei művei a hazai rádiók kedvencei, zenés színpadi darabjai az ország legfontosabb színházaiban szólalnak meg. Látszólag szerteágazó tevékenységei abból a felismerésből táplálkoznak, hogy miként lehet másodpercek leforgása alatt a mai közönség figyelmét megragadni. Máté missziójának tekinti az Y és Z generáció integrálását a komolyzenei életbe. Eddigi munkásságának lenyomata az a zenei olvasztótégely, melyben a különböző műfajok esszenciáját megtartva új szemléletmóddal komponált alkotások jönnek létre.
2011-ben diplomázott a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, Fekete Gyula növendékeként. 2013-ban Erasmus ösztöndíjjal fél évig a krakkói Zeneakadémián tanult, Wojciech Widłak osztályában. 2014-ben egy évre elnyerte az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány ösztöndíját, 2017-ben pedig az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa volt. 2016-ban Studio 5 néven létrehozott kortárszenei alkotócsoport egyik alapítója. 2018-ban DLA doktori fokozatot szerzett Summa Cum Laude minősítéssel. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, tagja az Artisjus Komolyzenei Szerzői Véleményező Bizottságának, valamint a Magyar Zeneszerzők Egyesületének és a Magyar Filmakadémia Egyesület zeneszerző szekciójának.
Magyar és külföldi zenekarok egyaránt műsorra tűzik műveit, mint az Ensemble InterContemporain, a London Sinfonietta, az Ensemble Modern, a Münchener Kammerorchester. a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Doelen Ensemble, az UMZE kamaraegyüttes vagy a Budapesti Fesztiválzenekar. Színházi kísérőzenéi a Nemzeti Színház, Vígszínház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház és a Magyar Állami Operaház színpadain szólaltak meg.
Díjak, elismerések:
I. díj – Weiner Leó Konzervatórium zeneszerzőversenye, Budapest (2002)
I díj – VI. Fiatal Zongoristák és Zeneszerzők Nemzetközi Versenye (Farbotony), Kaniv, Ukrajna (2003)
III. díj – Országos improvizációs verseny, Budapest (2003)
Különdíj – Országos zeneszerzésverseny, Budapest (2004)
Különdíj – Vántus István Zeneszerzőverseny, Magyar Zeneszerzők Egyesülete és Vántus István Társaság, Szeged (2006)
III. díj – Országos zeneszerzésverseny, Budapest (2006)
Megosztott I. díj – LFZE zeneszerzőverseny, Budapest (2007)
„A legjobb dalszerző” – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest (2007)
Különdíj – Ifjúsági Kortárs Zenei Estek, Budapest (2007, 2008, 2009)
Különdíj – 9. Zdarzenia Nemzetközi Színház- és Képzőművészeti Fesztivál Tczew-Europa(wd), Tczew (2007)
Különdíj – Wekerle-telep centenáriuma, Wekerle-induló pályázat, Wekerlei Társaskör Kulturális Egyesület, Budapest (2008)
I. díj – LFZE zeneszerzőverseny, Budapest 2009
I. díj, kamarazene kategória – UMZF-zeneszerzőverseny, Budapest (2009, 2013)
Istvánffy Benedek-díj (Chuang Tzu's Dream, 2010; A tavasz ébredése, 2013)
Junior Prima díj (2010)
A legjobb három mű között a 30 évnél fiatalabb szerzők kategóriájában – Nemzetközi Kortárszenei Seregszemle, Nemzetközi Zenei Tanács(wd), Lisszabon (Chuang Tzu's Dream, 2010; Trance, 2014)
III. díj – musical pályázat, Madách Színház, Budapest (Macskadémon, 2010)
Megosztott III. díj – LFZE zeneszerzőverseny, Budapest (2010)
Legjobb színházi zene – Színikritikusok Díja (Magyar ünnep, 2011)
I. díj – Generace zeneszerzőverseny, Ostrava (2013, 2015)
Artisjus-díj az év junior komolyzenei alkotója (2015)
Erkel Ferenc-díj (2016)
Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (2019)
Az év magyar slágere – A Dal, Petőfi Zenei Díj (Mostantól, 2020)
Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele – Fonogram – Magyar Zenei Díj (Mostantól, 2020)
Artisjus-díj – Az év komolyzenei műve/The Cheerleaders (2025)