művész


Mohácsi János
3

Mohácsi János

Született: 1959. december 13. (Budapest)

Rendező, egyetemi tanár, színész.

1974–1978 között az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium tanulója volt. Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen pénzügy szakon folytatta 1979-1981 között, de nem fejezte be. Közben 1980–1983 között amatőrként a Mozgó Színház rendezője volt. 1983-2010 között a kaposvári Csiky Gergely…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Rendező, egyetemi tanár, színész.

1974–1978 között az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium tanulója volt. Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen pénzügy szakon folytatta 1979-1981 között, de nem fejezte be. Közben 1980–1983 között amatőrként a Mozgó Színház rendezője volt. 1983-2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője. 1983-ban Ascher Tamás hívására szerződött ide, előbb színész, segédrendező, majd 1984-ben megrendezte Hogyan vagy, partizán, avagy Bánk bán című stúdió-előadását, amely egyéni hangvételével, formabontó színpadi megoldásaival szakmai és közönségsikert is aratott. 2010-2011 között még ugyanitt vendégrendező, majd szabadúszó. 2013-ig volt a Nemzeti Színház külsős rendezője is.

Rendezett és rendez a Bárka Színházban, a Nemzeti Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Vígszínházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
A hivatalosan 2004. augusztus 27-től működő Kaposvári Egyetem Művészeti főiskolai kar Színházi tanszékének vezető mesterségtanára volt 2013 őszi elbocsátásáig. Osztálya 2012-ben végzett.

Díjak, elismerések:
Országos Színházi Találkozó díjak (1993, 1997, 1999)
Bezerédj-díj (1994)
Színikritikusok Díja (1994, 1995, 1999, 2001, 2004, 2009, 2011, 2012, 2013, 2015)
Jászai Mari-díj (1995)
Paál István-díj (1998)
A Pécsi Országos Színházi Találkozó díjak (2001, 2006, 2009, 2011, 2012, 2014)
Érdemes művész (2008)
Szép Ernő-jutalom, Mohácsi Istvánnal közösen - eredeti világlátású színpadi szövegeikért (2014)
Kortárs Magyar Dráma-díj (2019)
Randóti Miklós antirasszista-díj (2020)

Színpadi rendezéseiből:
Katona-Shakespeare-Theokritosz: Hogyan vagy partizán? avagy Bánk bán (1984)
Kiss Anna: Bolondmalom (1985)
Baum: Óz, a nagy varázsló (1986-1987)
Mohácsi: Tévedések végjátéka avagy tévedések víg játéka (1988)
Schiller: Ármány és szerelem (1989)
Dürrenmatt: A nagy Romulus (1991)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (1993, 2011)
Eörsi István: A kihallgatás (1993)
Jókai Mór: Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult (1993)
Carlo Goldoni: A kávéház (1994)
Arthur Miller: Istenítélet (1995, 2008, 2015)
Szirmai Albert: Mágnás Miska (1996, 1998, 2016)
Paul Foster: Tom Paine (1996)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (1997, 2004, 2013)
Bulgakov: Iván, a rettentő (1998)
Síparadicsom (1998)
Brecht: Krétakör (1998)
Erdman: A mandátum (2000)
Heller: Megbombáztuk Kaposvárt (2000)
Mohácsi: A vészmadár, avagy hamar munka ritkán jó (2001)
Kovács–Mohácsi: Csak egy szög (2003)
Bíró Lajos: Sárga liliom (2004)
Frayn: Veszett fejsze (2005, 2010)
Paul Foster: I. Erzsébet (2006)
Mohácsi: 56 06 őrült lélek vert hadak (2006)
Dosztojevszkij: Ördögök (2007)
Molière: A képzelt beteg (2008, 2015)
Peter Shaffer: Sötét komédia (2008)
Rolf Hochhuth: A helytartó (2009)
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél (2009)
Pintér Béla: Parasztopera (2010)
Tóth Ede: A falu rossza (2010, 2016)
Mohácsi: Francia rúdugrás (2010)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (2010, 2017)
Mohácsi: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (2011)
Heltai Jenő: Naftalin (2011)
William Shakespeare: Víkereszt, avagy elmentek ti a jó.... (2011)
Carlo Goldoni: A nyaralás (2013)

Rendezése a Radnótiban:
Závada Pál regényét színpadra alkalmazta Mohácsi István és Mohácsi János: Egy piaci nap
(Bemutató: 2018 Május 13.)

Színpadi szerepeiből:
Miljutyin: Filmcsilla - Erőművész
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi
Hoffmann: Diótörő - Zsinóros huszár
Bulgakov: A Mester és Margarita
Ghelderode: Pantagleize - Harmadik pincér
Csehov: Cseresznyéskert
Katona–Shakespeare–Theokritosz: Hogyan vagy partizán? avagy Bánk bán - Myska bán

A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Karinthy Színház
  • Rendező
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Weöres Sándor Színház
  • Alkotó
A dohány utcai seriff

A dohány utcai seriff

Reök Palota
  • Alkotó
A Dohány utcai seriff - Füge Produkció - Kaposvári Egyetem:

A Dohány utcai seriff - Füge Produkció - Kaposvári Egyetem:

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Alkotó
A falu rossza

A falu rossza

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A falu rossza

A falu rossza

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A nyaralás

A nyaralás

Katona József Színház
  • Rendező
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Nemzeti Színház
  • Rendező
A velencei kalmár 18+

A velencei kalmár 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aida

Aida

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Az elveszett levél

Az elveszett levél

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony

Budaörsi Latinovits Színház
  • Rendező
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Nyilvános főpróba

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Rendező
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Szilveszter

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Szilveszter

Budaörsi Latinovits Színház
  • Rendező
Balfék

Balfék

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező, dramaturg és fordító
Balfék

Balfék

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fordító
BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Black Comedy

Black Comedy

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Buborékok

Buborékok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Buborékok

Buborékok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

Thália Színház
  • Rendező
Delila

Delila

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Delila

Delila

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Dohány utcai seriff. Rendező: Mohácsi János

Dohány utcai seriff. Rendező: Mohácsi János

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Rendező
E föld befogad avagy számodra hely

E föld befogad avagy számodra hely

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Egy piaci nap

Egy piaci nap

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Nemzeti Színház
  • Rendező
Elveszett levél Poszt POSzT

Elveszett levél Poszt POSzT

Thália Színház
  • Rendező
Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
FÜGE-Kaposvári Egyetem: A dohány utcai seriff- (Titánium)

FÜGE-Kaposvári Egyetem: A dohány utcai seriff- (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Alkotó
Hair

Hair

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hair

Hair

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hair

Hair

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Hair

Hair

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hair

Hair

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
HAIR

HAIR

Belvárosi Színház
  • Rendező
HAIR - musical

HAIR - musical

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hair - Orlai Produkciós Iroda

Hair - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
HAIR musical

HAIR musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hat szerep keres egy szerzőt

Hat szerep keres egy szerzőt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • osztályvezető tanár
Hermelin

Hermelin

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hippolyt

Hippolyt

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hippolyt

Hippolyt

Belvárosi Színház
  • Rendező
Így vonulunk be

Így vonulunk be

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Illatszertár

Illatszertár

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Illatszertár

Illatszertár

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Istenítélet

Istenítélet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Johanna

Johanna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Kabaré

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Köd utánam

Köd utánam

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Kovács Márton - Mohácsi testvérek: Johanna

Kovács Márton - Mohácsi testvérek: Johanna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Liliomfi

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Liliomfi

Liliomfi

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Liliomfi - VÁROSMAJOR

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szövegkönyv
Mágnás Miska

Mágnás Miska

6szín
  • Rendező
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Szövegkönyv
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
Naftalin

Naftalin

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Parasztopera

Parasztopera

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Parasztopera

Parasztopera

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Parasztopera

Parasztopera

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Parasztopera

Parasztopera

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Parasztopera

Parasztopera

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal

Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Egyéb
Patika

Patika

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Thália Színház
  • Rendező
Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Parasztopera

Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Rendező
Tűzoltó

Tűzoltó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Verdi: Aida / BTF

Verdi: Aida / BTF

Müpa
  • Rendező
Vízkereszt

Vízkereszt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Vőlegény

Vőlegény

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
xxxBolha a fülbe

xxxBolha a fülbe

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Zűrzavaros éjszaka

Zűrzavaros éjszaka

Weöres Sándor Színház
  • Rendező

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók