művész


Géczi  János

Géczi János

Született: 1954. május 4. (Monostorpályi)

Költő, képzőművész, díszlettervező.

Egyetemi oktató (élettudomány-történet, művelődéstörténet, neveléstörténet, szimbólumtörténet, antropológia).

Az általános iskola elvégzése után a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára járt, ahol 1972-ben szerzett érettségit. 1972-ben sikeres felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakára, de tanulmányai megkezdése előtt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Költő, képzőművész, díszlettervező.

Egyetemi oktató (élettudomány-történet, művelődéstörténet, neveléstörténet, szimbólumtörténet, antropológia).

Az általános iskola elvégzése után a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára járt, ahol 1972-ben szerzett érettségit. 1972-ben sikeres felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakára, de tanulmányai megkezdése előtt még teljesítenie kellett egy év sorkatonai szolgálatot. Harmadéves korától az Antropológia Tanszéken tevékenykedett Farkas Gyula vezetése mellett. 1978-ban szerzett biológia-szakos diplomát.

1979-1988 között az Országos Oktatástechnikai Központban (Veszprém) volt a biológia tantárgyi szerkesztője. 1988-1999 között az Oktatáskutató Intézet könyvkiadóját vezette. 1990-től az Iskolakultúra szerkesztője. Közben 1991-1996 között az Országos Közoktatási Intézet munkatársa. 1993-2000 között a Vár ucca 17 szerkesztője. 1995-től a pécsi Janus Pannonius (utóbb: Pécsi Tudományegyetem) teljes, majd félállású oktatója, habilitált docens, majd 2003-tól 2017-ig a veszprémi Pannon Egyetem munkatársa, az MFTK Filozófia, Történelemtudomány és Antropológia intézet vezetője, az utolsó 7 évben a kar stratégiai dékánhelyettese. 2021 óta az MTA doktora.

Tagja volt a nagysikerű 100 szóban Veszprém történetró pályázat zsűrijének, melyet 2022-ben a világon első alkalommal hirdettek meg középvárosban.

Díjak, elismerések:
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1980, 1981)
Gizella-díj (1992)
Artisjus Irodalmi díj 2007
József Attila-díj (2011)
Veszprém megyei Príma Díj (2011)
Apáczai Csere János-díj (2014)
Baumgarten-díj (2022)

Műveiből:
Vadnarancsok (versek, 1982)
Vadnarancsok: Négy élettörténet-rekonstrukció (élettörténet-rekonstrukciók, 1982)
Léghajó és nehezéke (versek, 1983)
Kezét reá veté, hogy lásson.. (Regény, 1984)
Elemek (versek, 1986)
Vadnarancsok II: Homoszexuálisok vallomásai, 1980-81 (Beszélgetések, 1987)
Gyónás (Versek, 1988)
Látkép a valóságról gepárddal (Versek, 1989)
Vadnarancsok I-II. (2. kiadás) (élettörténet-rekonstrukciók, beszélgetések, 1990)
Patkányok – Kisnovellák és egyéb mulatságok (Rövid történetek, 1991)
Concrete (Képversek, 1991)
A torony (Kisregény, 1992)
Mágnesmezők: bosszú-versek (Versek, 1993)
Magánkönyv: három vers (Versek, 1993)
Fegyverengedély (Regény, 1994)
21 Rovinj (Vers-, esszé- és novellarovinj, 1994)
Tihany (Esszé, 1995)
A kékszemű Napló (Meseregény, 1995)
Esszék (válogatott munkák I. kötet) (Esszék, 1995)
Tóth László: Szó és csend. Tizenegy beszélgetés. Csiki László, Fodor András, Géczi János, Kukorelly Endre, Petőcz András, Somlyó György, Tornai József, Tőzsér Árpád, Vasadi Péter, Vörös István, Zalán Tibor; JAMK–Új Forrás Szerk, Tatabánya, 1996 (Új Forrás könyvek)
Angyalhéj (Esszéregény, 1996)
Képversek, Róma (válogatott munkák II. kötet) (Képvers és regény, 1996)
Versek (válogatott munkák III. kötet) (Versek, 1996)
Prózák (válogatott munkák IV. kötet) (Prózai munkák, 1997)
A kancsólakó kígyó (Versek, 1997)
Képversek – Csúsztatás, hasítás, tépés (Versek, 1997)
Részlet (esszék, 1997)
Vadnarancsok I. (válogatott munkák V. kötet) (élettörténet-rekonstrukciók, beszélgetések, 1998)
Vadnarancsok II. (válogatott munkák VI. kötet) (élettörténet-rekonstrukciók, beszélgetések, 1998)
Dél – három/száz régi elbeszélés, ötvenhét lábjegyzettel (Regény, 1999)
Ezer veszprémi naplemente – versek, 1993-1998 (Versek, 1999)
A térre én... Kisversek, képversek gyermekeknek, kiskamaszoknak (Gyerekversek, 2000)
Allah rózsái (Művelődéstörténeti tanulmány, 2000)
Tárlat (Képzőművészeti esszék, 2001)
Tiltott ábrázolások könyve I. (Regény, 2001)
Természet – kép (Művelődéstörténeti tanulmányok, 2001)
Két puli feljegyzései (Mesék, 2001)
Muszlim kertek (Művelődéstörténeti tanulmány, 2002)
A visszavont tekintet (Versek, 2002)
Tiltott ábrázolások könyve II. (Regény, 2002)
Tiltott Ábrázolások Könyve III. (regény, Ister Könyvkiadó, 2003)
Carmen figuratum (képversek, katalógus, Magyar Műhely, 2003)
ősz mint júlia (haikuk és wakák, OSzK, 2003)
Részkarc (válogatott versek, Kortárs, 2004)
Tiltott Ábrázolások Könyve IV. (regény, Ister Könyvkiadó, 2005)
Egyetlen tőr balladája (versek, Tiszatáj, 2005)
Rózsahagyományok. (Művelődéstörténeti tanulmányok. Pécs 2003. Iskolakultúra Könyvek 17. 241.)
Pedagógiai tudásátadás. (Pécs, 2005. Iskolakultúra könyvek. 102.)
Nevelés és tudomány: az iskola kultúrája, (monográfia, Pécs, 2006. Iskolakultúra Könyvek 31. 196.)
A rózsa kultúrtörténete. Az antik mediterráneum. (monográfia, Budapest, 2006. Gondolat. 340.)
A rózsa kultúrtörténete. Keresztény középkor. (monográfia, Budapest, 2007. Gondolat. 286.)
Tiltott Ábrázolások Könyve I-IV. (regény, Gondolat, 2007
Tiltott Ábrázolások Könyve. Anekdota. (regény, Gondolat, 2009)
Honvágy. A paradicsomba (esszék, Gondolat, 2010)
Viotti négy vagy öt élete (regény, Kalligram, 2011)
Jutunk-e, s mire, édes úr? (Versek, 2011)
Kiegészítések egy Vörösmarty-sorhoz. Verseskönyv, 1983–2013; Gondolat, Budapest, 2013
Hosszú versek, képversek; Gondolat, Budapest, 2014
Jerusalaim. A képzelet szülte város; Múlt és Jövő, Budapest, 2014
Rozłupane plakaty; Művészetek Háza, Veszprém, 2014 (Vár ucca műhely könyvek)
Szélbe burkolt város; Művészetek Háza, Veszprém, 2014 (Vár ucca műhely könyvek)
A Bunkerrajzoló. Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció; Athenaeum, Budapest, 2015
Kívül; Pesti Kalligram, Budapest, 2015
Kusza képmezők; Magyar Műhely, Budapest, 2015 (Pixel-könyvek)
Térátlépések; szerk. Géczi János, András Ferenc; Pannon Egyetem MFTK Antropológia és Etika Tanszék, Veszprém, 2015 (Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék kiadványai)
Klímaváltozás, társadalom, etika; szerk. Géczi János, András Ferenc; Pannon Egyetem MFTK Antropológia és Etika Tanszék, Veszprém, 2015 (Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék kiadványai)
A Bunkerrajzoló. Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció; 2. jav. kiad.; Athenaeum, Budapest, 2016
A rózsa és jelképei. Fejezetek a 17-18. századból; Gondolat, Budapest, 2016
A rózsa jegye alatt. Goethe, Vörösmarty, Kazinczy, Babits, Saint-Exupéry, Tolnai Ottó; Gondolat, Budapest, 2016 (Universitas Pannonica)
Törek; Pesti Kalligram, Budapest, 2016
Neveléstudomány, sors, idő. A 90 éves Orosz Sándor köszöntése; szerk. Géczi János, Tölgyesi József; Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Veszprém, 2016
Kontinentális kedd. Összegyűjtött versek, 1983–2014; Gondolat, Budapest, 2017
Géczi János–Molnár László: Fotóregény; Művészetek Háza, Veszprém, 2018
Sziget, este hét és hét tíz között. Versciklus, 2015–2017; Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2018 (Tiszatáj könyvek)
Géczi János–Csányi Vilmos: Őszi kék. Két Homo sapiens beszélget; Athenaeum, Budapest, 2018
A tenyérjós; Athenaeum, Budapest, 2019
Upcycling; kurátor Áfrány Gábor; Művészetek Háza, Veszprém, 2019
A kancsólakó kígyó. Versek gyerekeknek és felnőtteknek; Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2019
Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral; Kalligram, Budapest, 2020
A rózsa labirintusa. Egy örök jelkép nyomában; Athenaeum, Budapest, 2020
A napcsíkos darázshoz. Géczi János versei. 1978–2020; Kalligram, Budapest, 2021
Judith, avagy a baltás gyilkos felesége; Pesti Kalligram, Budapest, 2022

Királynék városa

Királynék városa

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Díszlet
Red Show

Red Show "Vörös Só"

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Díszlet
Red Show

Red Show "Vörös Só"

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Díszlet

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók