P.U.N.K. • Nagy Zoltán

Szerelmi vágy, szerelmi álom Emléke, fénye űz feléd, Keresem az elvesztett édent, Remények, álmok édenét... Amikor én rajongó vággyal Követlek, várlak tégedet, A multnak álma száll meg akkor: A mult és az emlékezet... (Ady Endre: A múltért)

Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.

Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos?