A HEPA című előadásban Finta Gábor koreográfus a hazai táncélet prominens művészei által megjelenített szemet gyönyörködtető tragikomikus jeleneteken keresztül ábrázolja felettes énünkkel vívott mindennapi harcunkat.
BEMUTATÓ - HEPA / SHOW (16)
Finta Gábor / Újvári Milán
HEPA
Láthatatlan, ám elszakíthatatlan kötelékek fűznek bennünket mindenhez és mindenkihez. Világunk e számtalan kötelékekből szinte ringet von körénk, melyben újabb szálakon függünk, mozgunk, indulunk vágyaink, kötelességeink, érdeklődésünk irányait követve, azok húzásának engedelmeskedve vagy éppen ellene feszülve, s ha elérjük a küzdőtér határát, az visszahajít bennünket a létünket, cselekvésünket meghatározó szálak erdejébe. Ez a ring azonban életünknek mindössze keretet ad, értelmet semmiképpen.
Mire vagyunk ebben a hálórendszerben – ezúttal szó szerint –kötelezve? Van-e kiút szálainak gúzsából? Kiránthatjuk-e magunkat, mint Münchausen báró, e szálak rengetegéből saját hajunknál fogva – s ha igen, innen hová kerülünk?
A HEPA című előadásban Finta Gábor koreográfus a hazai táncélet prominens művészei által megjelenített szemet gyönyörködtető tragikomikus jeleneteken keresztül ábrázolja felettes énünkkel vívott mindennapi harcunkat.
Mentor és fénytervező: Földi Béla
Díszlettervező: Morgana Machado Marques (NL)
Zeneszerző: Pacsay Attila
Jelmeztervező: Kasza Emese
Konzultáns: Dr. Nagyillés János
Koreográfus: Finta Gábor
SHOW
„Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem az, amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul.” Mark Twain
KÉRDÉS: Mit látunk? A. Azt látjuk, ami van. B. Azt látjuk, amit látni akarunk. C. Azt látjuk, amit a dolgok magukból láttatni akarnak. D. A fentiek mindegyike.
Újvári Milán egész estés szóló előadásában hétköznapi gesztusokból kiindulva (azokat groteszk fénytörésbe helyezve) a klasszikus burleszk stílusjegyeinek fölhasználásával beszél olyan, a korunk társadalmára nagymértékben jellemző fogalmakról, mint az elidegenedés, a manipuláció és az átlátszatlanság.
Az előadás humorral, játékosan kérdez rá helyünkre abban a társadalomban, amiben annak ellenére érezzük magunkat gyakorta teljesen elveszve, hogy elméletileg mi magunk alkotjuk. Belőlünk áll. Mégis hogyan vagyunk képesek működtetni valamit, aminek a működésével nem vagyunk tisztában? Rendszerint még azzal a ténnyel sem, hogy egyáltalán működtetünk bármit is. Magyarán: funkcionálhat-e jól egy test, amelynek bal keze egy csöppet sem tudja, mit csinál a jobb?
Átlátható-e az egész, aminek a része vagyunk?Egyáltalán: tényleg része vagyunk valami egésznek? (És mi egyébként részek egésze vagyunk?) Összeáll-e egyáltalán részekből bármilyen egész?
Újvári Milán az előadás során nem húz szigorú határvonalat a mozgáskarakter-ábrázolás, a tánc, a pantomim vagy akár a hagyományos prózai színészi szerepformálás közé, ellenben zacskót igenis húz a fejére, amint ez a képen is világosan látható. A kérdés csak az, hogy mit is látunk tulajdonképpen.
Dramaturg: Laboda Kornél
Zene: Fancsikai Péter
Fény: Vida Zoltán
Díszlet és jelmez: Kiss Julcsi
Fotó és videó: Várnagy Kristóf
Koreográfus: Újvári Milán
Hol a határ szerelem, szenvedély és birtoklási vágy között? A szenvedélyes szerelem alapvetően…
A Nemzeti Táncszínház fenntartója.
