művész


Majsai-Nyilas Tünde
4

Majsai-Nyilas Tünde

Született: 1974. január 2.

Színésznő, szinkronszínész

Székesfehérváron született. 1984-től négy évig az Állami Balettintézetben tanult, majd 1988-1991-ig Moszkvában élt a családjával, ahol az Igor Mojszejev tánciskolába járt. Hazatérés után egy évig az Arany János Színházban volt stúdiós, majd 1993-1997-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. Diákévei alatt több nemzetközi workshopon vett…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő, szinkronszínész

Székesfehérváron született. 1984-től négy évig az Állami Balettintézetben tanult, majd 1988-1991-ig Moszkvában élt a családjával, ahol az Igor Mojszejev tánciskolába járt. Hazatérés után egy évig az Arany János Színházban volt stúdiós, majd 1993-1997-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. Diákévei alatt több nemzetközi workshopon vett részt Franciaországtól az USÁ-ig. Sokat foglalkoztatott előadóművész és szinkronszínész, több nagyjátékfilmben is szerepelt, 2002-2004 között pedig mintegy 20 színházi esszéje jelent meg a Zsöllye című folyóiratban. 2003-ban Varsányi Irén-emlékgyűrűt kapott.

Jelenlegi szerepei:

Az ünnep: Michelle
Hegedűs a háztetőn: Hódel
A lovakat lelövik, ugye?: Dobos Réka
A dzsungel könyve: Bagira
Átutazók: BELLA, a lányuk
Sógornők: Marie-Ange Brouillette
Fátyol nélkül: AMERIKAI
Össztánc: Játsszák

Fontosabb szerepei

Lev Tolsztoj: Háború és béke (Maria Volkonszkaja) - Vígszínház,
rendező: Valló Péter,
bemutató: 1997

Michel Tremblay: Sógornők (Marie-Ange Brouillette) - Pesti Színház,
rendező: Hegedűs D. Géza,
bemutató: 1997. március 29.

Arthur Miller: A salemi boszorkányok (Mary Warren) - Vígszínház,
rendező: Rudolf Péter
bemutató: 1998

Molnár Ferenc: Az ördög (Elza) - Újreneszánsz Színház,
rendező: Trömböczky Péter,
bemutató: 1997. július 3.

Kern-Presser: Szent István körút 14. - Vígszínház,
rendező: Marton László
bemuató: 1998. október 10.

Ben Elton: Popcorn (Scout) - Vígszínház,
rendező: Marton László,
bemutató: 1998. december

Békés: Össztánc - Vígszínház,
rendező: Marton László

Leonard Bernstein: West side story (Akárkié) - Vígszínház,
rendező: Eszenyi Enikő

Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Héró) - Vígszínház,
rendező: Eszenyi Enikő

Thornton Wilder: A mi kis városunk (Emily) - Pesti Színház,
rendező: Hegedűs D. Géza,
bemutató: 1999. október 8.

Enda Walsh: Diszkó disznók (Koca) - Vígszínház Házi Színpad,
rendező: Rusznyák Gábor fh.,
bemutató: 1999. november 4.

Caryl Churcill: Az iglic (Lily) - Vígszínház Házi Színpad,
rendező: Zsótér Sándor,
bemutató: 2000. március 28.

Shakespeare: Lóvátett lovagok (Rosaline) - Vígszínház,
rendező: Keszég László,
bemutató: 2000. október 14.

Ingmar Bergman: Konfesszió (Alma) - Stúdió K,
rendező: Sólyom András,
bemutató: 2001. április 20.

Kárpáti Péter: Pájinkás János (Annya) - Vígszínház Házi Színpad
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2002. január 4.

Film:
Konfesszió (2001)
Jadviga párnája (2000)

Díjai

Varsányi Irén-emlékgyűrű (2003)
"A kiscsillag is csillag"-díj (2012)
Varsányi Irén-emlékgyűrű (2013)

 

17 Hattyúk - Esterházy Péter nemváltása Majsai Nyilas Tünde testébe

17 Hattyúk - Esterházy Péter nemváltása Majsai Nyilas Tünde testébe

Belvárosi Színház
  • Szövegkönyv
A dzsungel könyve_

A dzsungel könyve_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bagira
A kertész kutyája

A kertész kutyája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • ANARDA, társalkodónő
A kő

A kő

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Stefanie
A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dobos Réka
A vadkacsa

A vadkacsa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Sörbyné, a nagykereskedő házvezetőnője
Átutazók

Átutazók

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • BELLA, a lányuk
Audiencia

Audiencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Nevelőnő
Audiencia_

Audiencia_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Nevelőnő
Az ünnep

Az ünnep

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Michelle
Baal

Baal

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Anya
Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk

Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ledér
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Teca
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Posner kisasszony
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rakolnoki kisasszony
ESTERHÁZY PÉTER/CSOKONAI LILI: TIZENHÉT HATTYÚK

ESTERHÁZY PÉTER/CSOKONAI LILI: TIZENHÉT HATTYÚK

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Fátyol nélkül

Fátyol nélkül

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Amerikai
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hódel
Kalocsa

Kalocsa

Vígszínház
  • Bogi
Koldusopera

Koldusopera

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kurva
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Lóvátett lovagok

Lóvátett lovagok

Móricz Zsigmond Színház
  • Katherine, hölgy a királylány kíséretében
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház
  • Nina Cruz
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Nina Cruz
Össztánc

Össztánc

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
SIRÁLY

SIRÁLY

Csiky Gergely Színház
  • Polina
Sógornők

Sógornők

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Marie-Ange Brouillette
Sógornők_

Sógornők_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Marie-Ange Brouillette
Tom Jones

Tom Jones

Vígszínház
  • Mrs. Partridge; Harriet Fitzpatrick
William Shakespeare: Lóvátett lovagok

William Shakespeare: Lóvátett lovagok

Gyulai Várszínház
  • Katherine, hölgy a királylány kíséretében
x A kő

x A kő

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Stefanie

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók