művész


Ménesi Gergely
2

Ménesi Gergely

Ménesi Gergely (született 1970-ben Budapesten) igen fiatalon kezdte zenei tanulmányait. Első zenekari tapasztalatait már tizenéves korában megszerezte; a Szent István Gimnázium Szimfonikus Zenekarában hegedült. Később zongorázni, orgonálni tanult és több kórusban is énekelt.

Karvezetői és karmesteri diplomáit (ez utóbbit kitüntetéssel) a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián /Zeneművészeti Egyetem/…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Ménesi Gergely (született 1970-ben Budapesten) igen fiatalon kezdte zenei tanulmányait. Első zenekari tapasztalatait már tizenéves korában megszerezte; a Szent István Gimnázium Szimfonikus Zenekarában hegedült. Később zongorázni, orgonálni tanult és több kórusban is énekelt.

Karvezetői és karmesteri diplomáit (ez utóbbit kitüntetéssel) a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián /Zeneművészeti Egyetem/ szerezte meg (1994-ben és 1997-ben).

1998 májusában, Ménesi Gergely második díjat nyert a kilencedik Ferencsik János nemzetközi karmesterversenyen. Azóta a magyarországi zenei együtteseken kívül vezényelte a Kassai-, a Marosvásárhelyi Filharmonikus zenekart és a Stuttgart Gachinger Kantorei-t, illetve a Bach Collegium Zenekarát, a csíkszeredai Csíki Kamarazenekart. Repertoárja igen nagy, a kora barokktól a XXI. századi zenéig terjed.

Jurij Szimonov karmesterkurzusain mint aktív karmester vett részt (1993 Zeneakadémia, 1994 és 1996 Miskolc). 1996-ban aktív résztvevője volt a Szombathelyi Bartók Szemináriumnak, a stuttgarti karmesterkurzuson 1996- és 1997-ben is részt vett, ahol Helmuth Rilling professzor irányítása alatt dolgozott.

Ménesi Gergely gyakran dolgozik fiatal muzsikusokkal. Még a Zeneakadémián kamarazenekart szervezett diplomázók hangversenyeinek kísérése céljából. Ezt követően két évig vezette a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézet szimfonikus zenekarát.

1997 óta a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekarát vezeti, 1999 óta a Győri Egyetemi Zenekar karmestere.

2000 és 2004 között Ménesi Gergely a Váci Vox Humana Kórust vezette, emellett 2000 és 2002 között szolfézst és zeneelméletet tanított a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián a vonós tanszéken.

2001 és 2006 között Ménesi Gergely a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt.

2006 szeptemberében nevezték ki a Pannon Filharmonikusok karmesterének, ahol rendszeresen 2009 júniusáig dolgozott. (www.pannonfilharmonikusok.hu)

Ménesi Gergely fontosabb szereplései a Pannon Filharmonikusok élén 2008-ban: Schubert: Esz-dúr mise, Verdi: Requiem, illetve a Mezzo Televízió Operaverseny és Fesztivál Díjkiosztó Gálahangversenye, melyet a Mezzo Televízió és a Magyar Televízió is élőben sugárzott. (http://www.operaverseny.hu/magyar.asp?id=115)

Vendégszerepelt Svédországban, Németországban, Svájcban, Erdélyben, Szlovákiában és Horvátországban.

Mindezidáig négy CD felvétele jelent meg.

1998 óta a Kassai Filharmonikus Zenekar állandó vendégkarmestere.

60 éves a Zuglói Filharmónia

60 éves a Zuglói Filharmónia

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
A Symphonia  Fantasia bemutatja: Karácsonyi hangverseny a Pesti Vigadóban

A Symphonia Fantasia bemutatja: Karácsonyi hangverseny a Pesti Vigadóban

Általános
  • Karmester
A Symphonia Fantasia farsangi koncertje

A Symphonia Fantasia farsangi koncertje

Pesti Vigadó
  • Karmester
A Symphonia Fantasia karácsonyi koncertje

A Symphonia Fantasia karácsonyi koncertje

Pesti Vigadó
  • Karmester
A Symphonia Fantasia karácsonyi koncertje

A Symphonia Fantasia karácsonyi koncertje

Pesti Vigadó
  • Karmester
Bartók Világverseny és Fesztivál - kamarazenekari döntő

Bartók Világverseny és Fesztivál - kamarazenekari döntő

Zeneakadémia
  • Karmester
Benedek-napi Bach-koncertsorozat IV. rész.

Benedek-napi Bach-koncertsorozat IV. rész.

Pesti Vigadó
  • Karmester
Farsangi hangverseny a Duna Palotában - Symphonia Fantasia

Farsangi hangverseny a Duna Palotában - Symphonia Fantasia

Duna Palota
  • Karmester
Gödöllői Szimfonikus Zenekar - Purcell: A Tündérkirálynő című komolyzenei hangverseny énekkarral

Gödöllői Szimfonikus Zenekar - Purcell: A Tündérkirálynő című komolyzenei hangverseny énekkarral

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Karmester
Hangverseny a Duna Palotában - Symphonia Fantasia

Hangverseny a Duna Palotában - Symphonia Fantasia

Duna Palota
  • Karmester
Hattyúk tava - Az örök balett (Matinékoncertek)

Hattyúk tava - Az örök balett (Matinékoncertek)

Müpa
  • Karmester
Klasszikus zenei csemege - Symphonia Fantasia

Klasszikus zenei csemege - Symphonia Fantasia

Duna Palota
  • Karmester
Kodály 138

Kodály 138

Zeneakadémia
  • Karmester
Ménesi Gergely és a Zeneakadémia Kamarazenekara

Ménesi Gergely és a Zeneakadémia Kamarazenekara

Zeneakadémia
  • Karmester
Ménesi Gergely, Antal Mátyás és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Ménesi Gergely, Antal Mátyás és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Zeneakadémia
  • Karmester
Művészetek kertje - komolyzenei hangverseny

Művészetek kertje - komolyzenei hangverseny

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Vezényel
Pastorale 2023 IV/3 előadás

Pastorale 2023 IV/3 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
PASTORALE A - bérlet 2. előadás

PASTORALE A - bérlet 2. előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Pastorale A 2024 IV/4 előadás

Pastorale A 2024 IV/4 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
PASTORALE B - bérlet 2. előadás

PASTORALE B - bérlet 2. előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Pastorale B 2024 IV/4 előadás

Pastorale B 2024 IV/4 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara / 2

Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara / 2

Zeneakadémia
  • Vezényel
Stephanus bérlet IV/2.előadás

Stephanus bérlet IV/2.előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
SYMPHONIA FANTASIA

SYMPHONIA FANTASIA

Duna Palota
  • Vezényel
Symphonia Fantasia -  Olasz és német remekművek kórusmuzsikával fűszerezve

Symphonia Fantasia - Olasz és német remekművek kórusmuzsikával fűszerezve

Pesti Vigadó
  • Karmester
Symphonia Fantasia - 1956 –s forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából

Symphonia Fantasia - 1956 –s forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából

Duna Palota
  • Karmester
Symphonia Fantasia - Hangverseny a Duna Palotában

Symphonia Fantasia - Hangverseny a Duna Palotában

Duna Palota
  • Karmester
Symphonia Fantasia őszi komolyzenei koncertje

Symphonia Fantasia őszi komolyzenei koncertje

Duna Palota
  • Karmester
Symphonia Fantasia: Karácsonyi hangverseny a Pesti Vigadóban

Symphonia Fantasia: Karácsonyi hangverseny a Pesti Vigadóban

Általános
  • Karmester
Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar, Dvorak, Grieg,  Liszt, Vez: Ménesi Gergely

Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar, Dvorak, Grieg, Liszt, Vez: Ménesi Gergely

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
Téli Bérlet 2021/2022 IV/4 előadás

Téli Bérlet 2021/2022 IV/4 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Téli bérlet 23/24 évad 3.előadás

Téli bérlet 23/24 évad 3.előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Téli bérlet IV/2. előadás

Téli bérlet IV/2. előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Téli sorozat IV/3 előadás

Téli sorozat IV/3 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Zuglói Filharmónia hangversenye

Zuglói Filharmónia hangversenye

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Támogatók