BUDAPESTI BEMUTATÓ ANNA KARENINA

„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan?(…) Egy tehervonat épp akkor ért oda…”

A varázslatos Anna Karenina, a társaság megbecsült tagja. Mindene megvan: magas rangú férj, gyerek, tisztelet. Ám egy végzetes napon összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel: Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt.

Lev Tolsztoj négy évvel a Háború és béke befejezése után, 1873-ban kezdett bele második nagyregényébe, az Anna Kareninába, melyről Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében így vall: - “Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet...”

Tolsztoj levelezéséből tudjuk azt is, hogy Puskin műveinek hatására született meg benne az ötlet, hogy regényt ír egy tragikus élményből: 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Tolsztojt a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át művét, mire megszületett az a végső változat mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte, s amely - Thomas Mann szavaival élve - minden idők “legnagyobb társadalmi regénye”

Velekei László Harangozó-díjas koreográfus alkotásai fókuszában mindig az emberi érzelmek és azok mozgatórugói állnak. Tolsztoj terjedelmes regényéhez is ezzel a szűrővel nyúl: lecsupaszítva a cselekményt a két főhősre: Annára és Vronszkijra helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben szakít a kronologikus történetmeséléssel.