Online Jegyvásárlás

Program


BALLARE

BALLARE

Ballare



 több

Inspirációk Arany-balladákra

A ballada és a tánc szinte elválaszthatatlan fogalmak, hiszen a ballada elnevezés is a „ballare” azaz „táncol” igéből eredeztethető. A 200 éve született Arany János balladái inspirálták azt a hét koreográfust, akik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes alkotói műhelyében a tánc nyelvén és a tánc eszközeivel „mondják” el gondolataikat Arany János népköltészeti ihletésű balladáiról.

A halálra táncoltatott lány

A műsor második részében bemutatásra kerülő népballada feldolgozását egy amerikai játékfilm rendező, Hules Endre felkérésére írta színpadra Zs. Vincze Zsuzsa. Zsuráfszky Zoltán, a darab rendezője és egyben koreográfusa a népballadából készült táncjátékot a magyar néptánc formanyelvével, gazdag és virtuóz eredeti táncaival, valamint drámai pillanatokkal varázsolja emlékezetes élménnyé, Kiss Ferenc zenéjére.

Ajánló


Ha nyár, akkor Táncbazár! A Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein idén a hagyományőrző…

Előadásunk a kulturált ember oktalan viszálykodásának, a másik szinte ösztönös elutasításának indokait keresi.…

Duna Művészegyüttes TÁNCBAZÁR Az előadás után táncház